Bakonyicum
Zsörk
Egy újabb hazugságot kellett volna
megmagyaráznom. A földet néztem,
aztán a beomló tetőt, beljebb egy
kemence helyét. Talán így volt, már
nem emlékszem. Nem merem a régi
bútorok ajtaját kinyitni, s a templom
kupoláján sarjadó növény nevét sem
találgathatom. Maradjunk ennyiben.
Ezeket tudom: bársonyos tüdőfű, sok-
térdű salamonpecsét. A kút fenekén
megcsillan a víz. Nem iható többé,
de arcunkat visszatükrözi.
Tanszünet
Jobban ismered nálam a vidéket.
Tudod a kutak és karámok helyét.
A romokat is előbb megtalálod.
A nyomokra már együtt mutatunk,
ez fácán, ez szarvas, ez kutya.
Az emberekét nehezebb észrevenni,
most is a gépek nyomán haladunk.
Befordulunk egy udvarra, az ablakon
át leskelődünk. Megsaccoljuk, hányan
szunyókáltak az asztalra dőlve, nyári
délutánokon, dologidő után.
A tó
Találomra nyílik ki a könyv.
Nyomdafesték-illatú a tó vize,
és még egy furcsa szag, talán
döglött kagylóké, a levegőben.
A gátőr elaludt, csónakja
sodródik a zsilip felé. A töltés
alatt vékony ér csorog,
betűnként apasztja a délutánt.
Lovak nyerítenek a gerincen,
errefelé tartanak, de a tilosban
fürdőzők kiáltásai elterelik róluk
a figyelmet. Kagylókat dobálnak
a vízből, egymás után koppannak
a könyv kemény fedelén.
(Megjelent az Alföld 2025/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, B. Nagy Gabriella linómetszete.)
Hozzászólások